Wolf Bavaria GmbH – 20 éve a hangszigetelés élvonalában

Anyacégünk, a Wolf Bavaria GmbH idén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, mely alkalomból 2024. szeptember 20-án egy nívós rendezvényt szervezett. A német cég megemlékezett a kezdetekről és bemutatta a résztvevőknek fejlődését évről-évre.

20 éve a hangszigetelés élvonalában 1.

Kiemelkedő és elismerendő az az út, mely a GmbH fejlődését jellemzi. Már maga az a tény, hogy kezdetekben egy istállóban kezdte meg a PhoneStar (akkor még PhoneWell) hanggátló lapok gyártását, ma pedig már egy új, korszerű csarnokban, robottechnikával készülnek a Csendlapok, jelzi azt az óriási utat, melyet bejárt az évek alatt. A cég termelése ma sokszorosa a 20 évvel ezelőttinek, köszönhetően az elmúlt két évben megvalósított beruházásoknak. A robotizáció fejlesztésével és a gyártócsarnokok bővítésévél több mint 4000 m²-rel növelték kapacitásukat.

Az elmúlt 20 év során a Wolf Bavaria GmbH számos jelentős innovációt valósított meg, több szabadalmat is bejegyeztetett. Kereskedelmi hálózatuk ma már 23 európai országban van jelen. Európán kívül Ausztrália, Új-Zéland, az USA, Japán és Törökország is a partnerei között szerepel, de érdeklődés van már a skandináv országokból is. A német cég a 20 év alatt folyamatosan fejlődött, erősödött és vált elismertté  különösen hangszigetelő rendszereinek köszönhetően elsősorban a könnyűszerkezetes építkezések piacán, de a beton- és téglaépítésű házak esetében is hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonítanak termékeinek, rendszereinek.

Az 20 éves jubileumi ünnepséget az új csarnokrészben rendezték meg, ahol több mint 400 vendég vett részt. Jelen voltak a város vezetői, a bankok képviselői, akik a kezdetekben az anyagi hátteret biztosították, barátok, kollégák és a partnerországok képviselői.

Az ünnepi rendezvényük keretein belül Richard Wolf, a Wolf Bavaria GmbH egyik tulajdonos ügyvezetőjének vezetésével városnéző túrán vettünk részt Nürnbergben. A kiruccanás után bemutatták nekünk legújabb fejlesztéseiket, technikai megoldásaikat és beszámoltak legújabb méréseik eredményeiről is. A nap zárásaként egy XV. század óta üzemelő étteremben tartott vacsorával, élőzenés táncmulatsággal és tűzijátékkal búcsúztunk.

Különösen büszkék vagyunk arra, hogy cégünk, a Wolf Bavaria Magyarország - Hang és Tűz Kft. és egyúttal Magyarország lehetett az első nagy partner, amely 15 éve forgalmazza a Wolf Bavaria rendszereit. Munkánkat az ünnepségen külön kiemelték, megköszönték, kiemelték, hogy mi nem csak forgalmazzuk, de be is építjük a Wolf Bavaria GmbH termékeit. Az egyetlen olyan partnerei vagyunk, aki a teljes megvalósítást vállalja. Többször is kiemelték ügyvezetőnk, Bőczi Ervin nevét, aki felépítette a magyarországi hálózatot.

A 15 évnyi közös munka során mindkét fél sokat fejlődött és a jövőben is folytatni kívánjuk ezt a sikeres együttműködést.

A Wolf Bavaria GmbH-nak, Richard Wolf és Michael Wolf tulajdonos ügyvezetőinek és a mögötte álló csapatnak gratulálunk és további sok sikeres évet kívánunk!

Képgaléria

A képre kattintva végig tudja lapozni képgalériánkat!

Rólunk mondták

Vásárlóink véleménye termékeinkről, munkánkról

2009

Társaságunk alapításának éve

8058

Elégedett ügyféleink száma

8202

Elvégzett munkáink száma

Elérhetőség

Ahol elér minket

Amennyiben érdekli valamelyik termékünk, szolgáltatásunk, keressen meg minket valamelyik elérhetőségünkön, és kollégánk készségesen a segítségére lesz.

H-1081 Budapest, Fiumei út 25. (Iroda és bemutatóterem)

hangestuz@hangestuz.hu

+36-30-296-1447

Kövess minket:

Kapcsolatfelvétel

Küldjön üzenetet

Az űrlap mentése nem lehetséges, mivel egyes mezők nincsenek megfelelően kitöltve!