Történelmi épület tetején elhelyezkedő gépek zajcsillapítása (Budapest, 2020. július)
Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdaipari Rt. 1868-ban alakult meg, a Rákóczi úti pazar díszítésű eklektikus székházat pedig Hauszmann Sándor tervezte. Az épület 1898-ban készült el. A székház tetejére jelképként Pallas Athéné ércszobrát helyezték. A Kiadót Petőfi-, Ady-, Móricz-kötetek tették kultúránk fontos résztvevőjévé. A Lapkiadó a ’30-as évek elején hat és félezer embert foglalkoztatott, 354 újságírót, tudósítót, nyomdászt. Aztán sokáig csak a romos, megcsonkított nyomdaépületet lehetett látni az utcában, de most már befejezés közeli az építkezés.
Az épületet a jelenlegi felújítás során hostellé alakítják át. A vendégek kényelméről gondoskodik a szellőző és fűtés rendszer, amelyet az épület tetején elhelyezkedő gépek biztosítanak. Mivel ezek teljes kapacitáson mély frekvenciát sugároznak és nagy rezonanciát visznek át az alattuk lévő padlófödémre, így a PhoneStar és PhoneStrip hanggátló rendszerek együttes hatását vetettük be a probléma megoldására. A munka első fázisában a padlásfödémet tartó acélgerendákra PhoneStrip rezgéscsillapító csíkokat ragasztottunk, valamint a falak mentén is 15 cm magasságú PhoneStrip csíkokat helyeztünk el. (A PhoneStrip egy különleges rezgéscsillapító anyag, amellyel 2019-ben Construma díjat nyertünk.) Ezt követően a trapézelemekbe öntött betonfödém készült. Ennek a terhe élben találkozik a Strip csíkokkal, amely folyamatos terhelése még növeli is az amúgy 23 kN/mm teherbírású csíkok rezgéscsillapítását, ami 17 és 23 dB között van. A trapézfödémre öntött 10 cm vastagágú beton volt a kiindulópontja a tervezett két réteg Csendlapnak, amely alá még akusztikus filcet fektettünk, arra helyeztük rá a 2x15 mm Phonestar-t. A PhoneStrip alkalmazható a falak mentén is, akár 80cm magasságig. Amint a képeken látható a frissen öntött betonfödém a PhoneStripnek önthető, így nem viszi át a falakra a padló rezgéseit. A lapok gyártása során felkészültünk arra, hogy esős idő esetén is tudjuk folytatni a munkát, így azokat nedvességtaszító anyaggal impregnáltuk. Igy a hirtelen jött esőt csak le kellett söpörnünk a lapokról és folytathattuk a munkát. A két réteg Csendlapot kültérben is helytálló ragasztóval rögzítettük egymáshoz, ezzel is növelve a termékünk élettartamát és amúgy is magas minőségét. A Csendlapokat természetesen a saját ragasztónkkal rögzítjük egymás éleihez. A PhoneStar lapok nagy teherbírása ellenére a Wolf felületzárót alkalmaztuk. Erre azért van szükség, mert annak magas nyomószilárdsága és vízállósága biztosítja a kültéri szerelés feltételét a hidegburkolat elhelyezésére, amelyen 4-5 tonnás gépek helyezkednek el. A hotel hamarosan átadásra kerül, a gépeket már beüzemelték és a beruházó visszajelzése szerint semmi féle zaj nem hallható a legfelső szobákban.
Köszönjük a bizalmat!
Videó
Tekintse meg a videónkat, iratkozzon fel Youtube csatornánkra!